Csak egy jobb dolog van annál, mint új barátokat szerezni: látni, ahogy a gyereked ismerkedik és általa ismét nyitottá válni a világra. Hidd el, csalhatatlan ösztönnel választja ki azokat, akiket te is a szívedbe zárhatsz. Már a születése pillanatától, vagy akár előtte.

Mi nem az a család vagyunk, akik állandóan körülveszik magukat emberekkel. Nagyon szeretünk vendégeket hívni és meglátogatni a barátainkat, de pont ennyire szeretünk hármasban lenni. Szóval barátkozni is csak módjával barátkozunk. Úgy szoktam mondani: a barátaink kezdték. Amiért - ezúton is szeretném jelezni - hálás vagyok nekik.

Mióta Marci megvan, régi barátságok mélyültek el és újak születtek. Már egynapos korában, a kórházban. Ha valaki akkor azt mondja nekem, hogy a mellettem fekvő kedves lánnyal, a gyönyörű (és mindig éhes) kislányával, a szimpatikus apukával még a gyerekek második születésnapja után is jóban leszünk, jót mosolyogtam volna. 

Aztán ott az örökölt barátnőm, aki eredetileg a férjem barátjának a felesége, mégis a szívembe zártam, és simán megtartanám a srácok nélkül is (bocs fiúk). Talán nem véletlen, hogy hat hét különbséggel vártuk a babákat, ő a másodikat, én az elsőt. És hogy hiába szültem három héttel korábban, mert ők is hozták a szintidőt és maradt a  hat hét korkülönbség.

A testvérem, akivel csak másfél év van köztünk, mégsem álltunk soha ennyire közel egymáshoz, mint a gyerekeink születése óta. Mikor először fogta a kezébe Marcit, már tudta, hogy hamarosan leszállítja neki a kedvenc unokatesóját. És azóta is úgy szereti a fiamat, mintha a sajátja lenne.

Marci keresztszüleiről meg csak felsőfokban tudok beszélni, mert amikor felkértük őket mint a legjobb felnőtt barátainkat, még fogalmunk se volt róla, hogy a gyerekünknek is ennyire jó haverjai lesznek.

Fotó: Pixabay

Mindannyiuknak hálás vagyok, mert mindig ott vannak nekünk és számíthatunk rájuk. Olyan mélységeket és magasságokat tudok velük megosztani, amiket sokszor saját magamnak is csak utánuk vallok be. Vagy pont azért, mert ők megkérdezik. 

Azt hiszem, a java még csak most kezdődik. Marci megállíthatatlan: jön-megy és beszél, már saját jogon is szerez barátokat. Ismerkedik az utcán, kutyásokkal, motorosokkal és bobcatesekkel. Tulajdonképpen előbb barátkozott össze a szomszédokkal, mint mi (köszi!).

Szóval, ha úgy érzem, hogy elszigeteltek vagyunk itthon a kétévessel, csak végigveszem az első pár évünket meg a minket körülvevő embereket. Mert mindig arra jutok, hogy mennyire szuper ez így, akkor is, ha romkocsmák helyett már játszótereket látogatunk.

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!