Főnököm. Utazótársam. Gasztrokritikusom. Edzőpartnerem. Alvásterapeutám. Kisfiam.

Marci és más

Marci és más

Nyelvet tanulok - avagy segítség, beszél a gyerekem!

Marci mondja

2019. január 23. - Finy Krisztina

Időről időre rám tör a vágy, hogy elkezdjek új nyelvet tanulni. Főleg mióta otthon vagyok a kicsivel, és sokkal kevesebb, vagyis teljesen más jellegű a szellemi kihívás. Legalább ennyire vártam azt is, hogy Marci elkezdjen beszélni.

Nagyon élvezzük a metakommunikációját: az öleléseket, puszikat és amikor kézenfogva átvonszol oda, ahol játszani szeretne velünk. De a szülők már csak ilyenek, mindig siettetik a következő nagy lépést, hogy aztán teljesen kiboruljanak, milyen hamar felnő a kisbabájuk.

Mostanában szinte nem telik el úgy nap, hogy Marci ne mondana legalább egy új szót, igaz, hogy a legtöbb még csak nyomokban hasonlít az eredetire, azért ő nagyon lelkesen hajtogatja őket. Ahhoz már hozzászoktunk, hogy apa (kedves-cirógatóan) Pa, én meg (határozott és mélyhangú) Nyanya vagyok - a szerető gyermek elég hamar egyértelművé tette, szerinte miképp oszlanak meg a szerepek a családban.

Az igazi beszéd csak most, a második szülinapja után kezdett el beindulni. Korábban már fejlesztés is szóba került, aztán a szakember megnyugtatott, hogy legyek türelmes és a gyerek (főleg, hogy fiú) nemsokára robbanásszerűen el fog kezdeni beszélni.

Nem volt ez másképp a mozgásfejlődéssel sem. Szinte törvényszerű volt, hogy mikor kaptunk egy elbizonytalanító megjegyzést valakitől, én pánikba estem és elkezdtem megoldást keresni, apa nyugtatgatott... A gyerek meg gondolom nevetett magában egy jót, és pár nappal vagy héttel később gyönyörűen produkálta a tőle elvárt kunsztokat.

Rengeteg hangutánzó szava van: a kukásautó például mai napig a "dizsdizs" névre hallgat, mert apa annak idején   a kihajtható ablakos könyvben úgy mozgatta neki a kukásautó fedelét, hogy először nyikorogva felemelte, aztán nagy "dizsdizselés" közepette engedte visszacsapódni a járműre.

Próbálom bizonygatni magamnak, hogy egy jó anya meg tudja különböztetni egymástól a levél "bleblle", a leves "llebble" és a leander "blöble" szavakat, de ha nem figyelek eléggé, könnyen úgy járok, mint amikor lemaradok a film első tíz percéről, és onnantól kezdve csak a közönség segítségével (Marci heves mutogatása) tudom újra felvenni a cselekmény fonalát.

Általában a szerencsén vagy a szórakozottságomon múlik, hogy megértsem, a gyermek éppen a cica vagy a sisak szavakat mondogatja nagy lelkesen. Ha nincs szerencsém, akkor mindkettő az építkezéses könyv ötödik oldalán szerepel, én pedig bőszen bólogatok a kétévesnek, hogy naná, szisza/cica, tökéletesen képben vagyok mindennel. 

traktor.jpgFotó: Pixabay

A tattó (traktor) definíciója valahogy így hangzik: minden olyan jármű, ami az autónál nagyobb, és valamilyen speciális funkciója van. Lehet teherautó, dömper, markoló, úthenger, betonkeverő, billenős homlokrakodós bármi, annak traktornak kell lennie. A traktor valami olyasmi lehet Marcinak, mint a sportkocsi egy felnőtt férfinak: bárhol kiszúrja és tökéletesen lenyűgözi a megjelenése.

Nagyon vártuk az igen szót, mert a nem az egyik kedvenc válasza volt az utóbbi fél évben. Előfordult, hogy feltettünk Marcinak egy eldöntendő kérdést, kaptunk egy óriási nemet válaszul, majd nagy boldogan nekiállt az ellenkezőjét csinálni.  

Szóval képzelhetitek, mekkora volt az öröm, amikor egyik nap nagy bólogatások közepette azt a választ kaptuk, hogy "ahha!", amit azóta is nagy lelkesen mondogat, ha valamiben benne van. Kiderült, hogy a gyerekünk valójában rengeteg olyan dologra vevő, amiről korábban egyáltalán  nem voltam meggyőződve. Mit is mondhatnék, szuper érzés!

Vannak az úgynevezett joker szavak, amik több dolgot jelölnek egyszerre vagy többféleképpen is lehet mondani őket. Azt többnyire sikerül kisilabizálnom, hogy az aa-pa és az éé-pa valójában répát jelent, és hogy a "csicsiii" ugyanúgy felhasználható a csokira és a kicsire is. Legjobb, ha a kettőre együtt gondol, vagyis: csak egy kicsi csokit szeretne.

Sokáig ugyanez volt a helyzet az almával és a mamával: aaa-ma! - kis időbe telt, mire megértettem, hogy Marci szemével nincs semmi gond, és nem az ország másik felében élő mama áll a kertünk végében, hanem az almafa.

Azt hiszem, a fejlesztőpedagógusnak tényleg igaza volt: a gyerekünk (és ezzel a mi verbális életünk is) berobbant. Hirtelen és megállíthatatlanul, egyik napról a másikra. Gyakran hallani, hogy a gyerekek agya olyan, mint a szivacs. Annyira igaz. Egyszerűen imádom, ahogy a számat figyeli beszéd közben, öt másodperccel később pedig már ő is megpróbálkozik egy új szó kiejtésével. 

Az ő nyelve a miénk, és mégis: teljesen más. Kisbabaként rengeteg olyan hanggal rendelkeznek, amik később végleg eltűnnek. Ez most egy átmeneti állapot: kicsit olyan, mint egy lelkes külföldi, aki minden szavadat odaadással lesi, a kiejtése csapnivaló, sokszor tolmácsért kiáltanál, mégis élvezed a beszélgetés minden percét.

Büszke vagyok rá, hogy a traktor, a járda, a baba és a töltő az első szavai között voltak, mert sokat elárul a személyiségéről. Mindig megnevettet, ahogy a mamát utánozza, amint felemeli a mutatóujját és közli: dádá! És úgy szeretem, hogy ha el szeretne érni nálam valamit, akkor már Anya vagyok, ha viszont bánat éri, akkor még mindig Nyanya.

Ha tetszett a bejegyzés és szívesen olvasnál még Marci kalandjairól, kövesd a blogot!

süti beállítások módosítása