A huszonegyedik hét gyorsabban eltelt, mint eddig bármelyik, egyrészt munkával, másrészt a húgom esküvői videójának befejezésével. Az egy dolog, hogy mire elkészült a vágás, apával mindketten azokat a számokat dudorásztuk napközben, de a végére már BélaLujza is felismerte a zenét és vidáman rugdosott a pocakomban. Ebből is látszik, hogy csapatmunka volt, az egész család részt vett benne.

A lagzin vettem fel először igazi, amolyan "bő-demégiscsinos" kismamaruhát, egy földig érő, sötétkék pántosat, aminek az alsó, rugalmas rétege teljesen a pocakomhoz idomult. A többségnek nagyon tetszett, de azért már sokan "legömbiztek" benne, főleg azok, akik először látták a hasamat bélalujzástul. Egyrészt jól esik, másrészt nagyon furcsa és persze csak mérsékelten szexi.

A lagzin még táncoltunk is, habár csak keveset és nyugdíjasan, de nagyon jól esett a mozgás. BélaLujza vacsora alatt vígan fickándozott, mintha neki is ízlett volna a menü. Mondanom sem kell, hogy a másnap a semmittevésről szólt.

A kisbabánk egyre csak nő, néha érzem a méhszalagok feszülését, ahogy nő a hasam, de szerencsére nem annyira kellemetlen. Valószínűleg már mindent hall, és bármilyen hihetetlen, érzi az ízeket is. Vannak kutatások, amik szerint később is szeretni fogja azokat az ételeket, karakteres ízeket, amikhez a méhben hozzászokik. Hát, remélem azért az enyémnél változatosabb táplálkozásra fogjuk tudni nevelni, mert mostanában kissé beszűkült a paletta ezen a téren. Egy biztos, imádni fogja a paradicsomos, sajtos olasz ételeket, az édes palacsintát és az őszibarackot. Remélem, a gumicukrot elfelejti :)