Mondják, hogy minden kezdet nehéz... és úgy tűnik, ez az első közösségben töltött hónapokra fokozottan igaz. Sok türelem, rengeteg szeretgetés, jó adag immunerősítő, gyerekorvosnál töltött idő és feneketlen mennyiségű optimizmus szükséges hozzá. Mert nem csak a gyerek szokik be, hanem az egész család.

Hónapokkal a beszoktatás előtt, még a bölcsi kiválasztásakor beszélgettem a bölcsőde vezetőjével, aki őszintén elmondta, hogy:

Ha mi, szülők hiszünk benne, hogy a gyerekünknek jó helye van náluk a bölcsiben, és ha mi nem bizonytalanodunk el, nem sajnáljuk meg őt, akkor minden rendben lesz. A kicsik pontosan érzik a mi rezdüléseinket, a szülők jelentik nekik a biztos pontot.

Úgy éreztem, tökéletesen tudok azonosulni ezzel a felfogással, és azóta sem csalódtam benne. Persze, vannak nehéz percek és vannak rosszabb napok, de összességében továbbra is hiszek a közösség erejében és az új napirendünkben. Örülök, mert látom, hogy szeretik a gyerekemet és mindent megtesznek azért, hogy sikeresen működjünk együtt. Nyugodt vagyok, mert a kisfiam szerető közegben szocializálódik, és jó szívvel bízom rájuk őt.

A beszoktatás első napján egy órát töltöttünk a bölcsiben. Marci egyből csatlakozott a többiekhez, és pedig kiültem az ebédlőbe egy másik anyukával. Tulajdonképpen úgy telt el az egy óra, hogy se a gyerekem, se én nem vettük észre, mert olyan jól éreztük magunkat.

Második nap már elmehettem két órára, és csak ebéd után kellett visszamennem Marciért. Minden remekül ment, és amikor elindultunk volna, közölte velem és a bölcsi vezetővel, hogy ő ott is alszik. Meglepetten néztem fel a vezetőre, aki viszont egyáltalán nem lepődött meg, és komolyan válaszolta, hogy másnap már jöhet az ottalvás. 

Harmadik nap reggel kaptunk egy telefont, hogy inkább ne menjünk, mert több gyereknél is jelezték ugyanazt betegséget... Másnapra pedig már Marci nem volt harcképes, igaz, teljesen más volt a gond mint a többi gyereknél. Mondanám, hogy onnantól kezdve vígan és makkegészségesen teltek a hetek, de ez sajnos nem igaz.

Marci sokat volt itthon, és csak később tudatosult benne, ami betegség nélkül valószínűleg már az első hét végén kiderül:

A bölcsi mostantól nem opció, hanem a hétköznapok szerves része. Nem játszóház, kisvasút, állatkert vagy fagyizó, hanem 9-16:00-ig tartó elfoglaltság. Ilyenkor - akármilyen jól érzi magát - nem vagyunk együtt. Nincs vele se apa, se anya, se a nagyszülők, neki kell helytállnia a közösségben. És ez bizony nem mindig megy magától értetődően.

Eszméletlenül büszke vagyok, mert rengeteg dicséretet kapunk. Marci ügyes és okos, törődik a többiekkel. Minden héten tanul új mondókát vagy éneket és büszkén mutatja, amit a bölcsiben készített. Az az igazság, hogy bár befelé mindig világvége hangulat van, hazafelé mindig kiegyensúlyozott és lelkes. Arról nem beszélve, hogy ekkora öleléseket talán még sosem kaptam.

Fotó: Pixabay

És akkor lássuk a medvét, azaz a listát, amit még bölcsikezdés előtt állítottam össze a reményekről és félelmekről.

Dolgok, amik miatt nem aggódtam: 

Biztos voltam benne, hogy a környezet, a kortársai és az új ingerek jó hatással lesznek rá, szeretni fogja. Sokkal jobban le fogják kötni és rengeteget fog fejlődni, szociálisan a javára válik. 

Ezzel tényleg semmi hiba nem volt, működött a papírforma és az anyai megérzés.

Dolgok, amik miatt viszont nagyon is aggódtam: 

Hogy sikerül a beszoktatás?

Azt hiszem, ez egy hosszabb folyamat, mint amit az elmúlt két hónap alapján össze tudnék foglalni. Az eddigi tapasztalataink mindenesetre nagyon pozitívak. Marcinak ott a helye a bölcsiben.

Mit fog megenni?

Mindent! És ha ez nem lenne elég, itthon is sokkal jobb az étvágya, mint korábban. Megint eszik gyümölcsöt, amitől persze majdnem mindig elsírom magam gyönyörűségemben. Össze sem lehet hasonlítani azzal a gyerekkel, aki augusztusban elkezdte a bölcsit.

Hogy fog egyedül, és mégis annyi gyerek között elaludni?

Szuperül alszik, mert annyira elfárad, hogy semmi gond nincs. Bevittük az egyik kedvenc plüssállatát és egy takarót, amiről már korábban megbeszéltük, hogy az lesz a bölcsis takarója. Az alvásidő szinte pontosan egybeesik az itthonival, így könnyen vette ezt a napirendi pontot.

Mi lesz, ha verekedni fog?

Bár a bölcsiből soha egy rossz szót nem hallottam, Marci azért elmeséli néha, hogy nem viselkedett szépen. Ebből azt szűrtem le, hogy valószínűleg vannak kilengései, amit ők - tapasztalatuknak hála - simán kezelnek. És mindig elmondják, hogy Marci mennyire kedves és gondoskodó a kisebbekkel.

Mennyit fog sírni?

Háááááát. Röviden és tömören: Minden. Egyes. Reggel. Néha már otthon elkezdi, néha csak útközben, és van, hogy csak a bölcsi előtt. A lényeg, hogy amint bemegy a csoportszobába, pár másodperc múlva abbahagyja. Szóval a műsor igazából nekünk szól. Idegtépő tud lenni. Nem sajnálom, inkább bosszant, mert tudom, hogy napközben mennyire jól érzi magát. Semmi gond, az ősz hajszálak növesztésében már komoly rutinra tettünk szert az elmúlt három évben.

Mennyit lesz beteg?

Rengeteget. A statisztikai adatok szerint minden bölcsiben töltött hétre jut egy hét betegség. Momentán egy vírusölős immunerősítő szirupot kap, amit a gyerekorvos írt fel neki. Már nem hiszek a csodákban, de azért reménykedünk. A betegségekről épp ezért egy külön rész szól majd a bölcsis sorozatban. Stay tuned!

Hogy alakul a logisztika? 

Egész jól! Így, hogy apával ketten vagyunk egy gyerekre, és egyszer még a nagymama is besegít, minden reggelt és délutánt meg tudunk oldani valahogy. Marci is élvezi, hogy mindig mással utazik, és mi sem készülünk ki a reggeli menetekben.

A bölcsikezdős cikksorozat első részét itt olvashatjátok.