Minden családnak megvannak a karácsonyi hagyományai. Persze vannak, akik azt állítják, hogy nem kerítenek nagy feneket a dolgoknak, náluk nem történik semmi különös, de a maguk módján ők is megélik a karácsonyt -  egy kicsit másképp. És mi történik, ha két ember családot alapít és onnantól kezdve ők teremtik meg a saját hagyományaikat?

A kedvencem a régi családi karácsonyokban egyértelmű: Disney mesék a tesóimmal, szenteste. Már túl vagyunk a pásztorjátékon (sőt, fénykorunkban szerepeltünk is benne!), a gyertyagyújtáson, az ajándékozáson és a vacsorán (harcsa, de olyan amit még én is szeretek, mert inkább a nuggetsre hasonlít). Meglazulnak a nadrágszíjak és a frizurák, mindenki elengedi magát és egytől-egyig odakucorodunk a kanapéra mozizni, egy hatalmas kosár szaloncukor társaságában.

Talán ez az, amit a szüleim vagy a hagyomány a legkevésbé tudtak befolyásolni, egyszerűen így alakult és a nyolc testvérből szerintem mind a nyolc imádta. És ha tippelhetek, az őseink is. Béke volt és és csönd, már nem kellett viselkedni, tele pocakkal és hatalmas egyetértésben néztünk valami újat vagy éppen nagy klasszikust. Ahogy telt-múlt az idő, évről évre kevesebb lett a létszám és ma már csak a legkisebb karácsonyozik otthon december 24-én - ő is utoljára.

A férjem családjában teljesen más a helyzet, ők már tulajdonképpen leszoktak az ajándékozásról. Karácsonyi menü és karácsonyfa azért van, és a hangulat is nagyon jó, sokat beszélgetünk, felmegyünk a hegyre a kutyával, szóval mindig legalább annyira jól érzem magam velük, mint a saját családommal. Nincsenek tesók és nyüzsgés és hangzavar, de vannak helyette nyugodt pillanatok és egymásra figyelés.

És a saját karácsonyunk? Évek óta változik, fejlődik. És biztosíthatok mindenkit, igen messziről indultunk, tekintve hogy a férjem mennyire nincs oda a karácsonyért. Én viszont annál inkább.

Első évben - emlékszem - még az adventi koszorút is félve készítettem el, és nagyjából az volt a felvezetés, hogy ha gondolja, nyugodtan dobjon ki az ablakon vele együtt, de nekem ez akkor is hozzátartozik a karácsonyhoz. Aztán következő évben talán már karácsonyfánk és karácsonyi vacsoránk is volt, és minden közös év hozzátett valamit a mi karácsonyunkhoz.

Fotó: Pixabay

Aztán megszületett Marci, és bumm, hirtelen minden megváltozott. Első évben, három héttel a születése után még ő volt a legnagyobb ajándék a fa alatt. Azt hiszem, akkor kezdtük csak el felfogni igazán, hogy család lettünk, és hogy mostantól mindig lesz valaki, aki őszinte örömmel várja a karácsonyt és aki miatt mi is teljesen másképp tekintünk az ünnepre.

Második évben még mindig bizonytalanul, de annál nagyobb lelkesedéssel készültünk, és azért tagadhatatlanul így lett igazi az ünnep -  egy örökmozgó totyogóval, akinek a világon minden izgalmas és megkóstolható. Valahogy felfokozódott bennünk is az örömszerzési vágy, és egyszeriben fontos lett, hogy karácsonyi hangulatot teremtsünk. Nem tagadom, hogy túlzásba estem az ajándékokkal... és a csomagolással... és a fényképekkel.

Idén pedig már a kétéves nagyfiúval, aki tökéletesen tisztában van a karácsonyfa, a dísz és az ajándék fogalmával, a csoki meg naná hogy az egyik kedvence... közösen készítettük el a mézes puszedlit, és azt hiszem a főzésből is ki fogja venni a részét. Díszíteni valószínűleg este fogunk apával, már most látom a csodálkozással vegyes örömöt az arcán, amikor reggel lemegyünk a nappaliba kakaózni. A többit meg majd meglátjuk, hiszen minden pont úgy lesz jó, ahogy lesz. (Ami mégsem, abba az évek alatt belejövünk, ebben most már egész biztos vagyok.)

Ajándékok? Megvannak. Minden...? Hát... Marcié megvan. Jó, úgyis az a lényeg.

Karácsonyfát ma megveszed? Igen, igen, rajta vagyok.

Menü? Nekem mindegy. Nálunk hal volt, nálatok káposzta, azt hiszem, én inkább rántott húst szeretnék. Szuper, az a kedvencem. Húsleves? Ááá, mindenhol az lesz, inkább együnk sütőtöklevest. Baconchipsszel. Naná.

Süti lesz? Lesz. Szaloncukor pipa, bevásárlás ok, ma megyünk a henteshez.

Fenyőfa..? Majd holnap, esetleg hétvégén. Hiszen még majdnem egy hét van karácsonyig!

Tényleg, mikor megyünk a családodhoz? És az enyémhez...? Ó igen, már mondtad.

És... viszünk valamit? Még jó, hogy a fotók ideértek időben. Képkeret van? Három hónapja. Album? Ajj, azt még venni kell. Semmi baj, intézem. Album nem volt. Nem gond, megoldjuk.

Havazik. Havazik! Pedig esőt mondtak. Hátha fehér karácsonyunk lesz. És most már hólapátunk is van.

... a fa? 

Ha tetszett a cikk, kövesd a Marci és más blogot facebookon és instagramon!