Nem tudom nálatok hogy van, de nálunk egész nap megy a telefonálás. Na nem mi telefonálnuk, hanem Marci, szóval a számlák miatt egyelőre nem kell aggódnunk. Szinte bármilyen tárgyból képes telefont képzelni, a fülére tenni és nagy hangon osztani az észt. Mert telefonálni persze csak úgy lehet.

Mielőtt bárki azt hinné, Marci nem lát minket sokat telefonálni. Szinte mindenkivel írásban tartjuk a kapcsolatot, apával is nagyon ritkán hívjuk fel egymást. Külföldi utak alkalmával persze igen, de akkor - pont Marci miatt - mindig videóbeszélgetést bonyolítunk. Alapvetően a nagyszülőkkel is chatelni szoktunk (milyen jófejek, nem?), de azért velük néha telefonálásra is sor kerül. Azt hiszem, innen ered a telefon iránt érzett olthatatlan szenvedély.

Fotó: Pixabay

Ha meglát valahol egy telefont, egyből a fülére teszi a kezét, és közli, hogy: "Mama!"  - mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy az emberek telefonon a nagymamájukat hívják. Hiába mondom neki, hogy a tűzoltós könyvben ez itt egy rádiótelefon, amivel a tűzoltók kommunikálnak egymással, ha szükséges... a következtetés egyértelmű: "Mama!"

"Ó. Óóóóó. Mama. Vauvau. Ó. Baba. Óó. Ó." Ezzel nagyjából össze is foglaltam Marci telefonos mondandójának lényegét. Rövid, velős, és lássuk be: több értelme van, mint a legtöbb telefonbeszélgetésnek, amit a villamoson vagy a sorban állva vagyunk kénytelenek végighallgatni.

Azon kívül egy ideig még nyugodt lehetek, hogy a gyereket sokkal jobban leköti ez az izgalmas szerepjáték a kütyüvel, mint a kütyü maga. Nyilván azt a telefonfüggést se fogjuk tudni kikerülni, de azért titokban örülnék, ha Marci minél tovább maradna ilyen eredeti és szórakoztató.

Marci miatt a lakásban fellelhető és potenciális telefonok száma meglehetősen megnövekedett. A játéktelefonokkal is jól elvan - a mobil azért jó buli, mert zenél, a pislogó-csattogó vezetékest (ami a Mamától van) meg körbe-körbe húzogatja a lakásban egy madzagon. A legnagyobb traccspartikat mégis teljesen hétköznapi használati tárgyakkal bonyolítja.

Kedvencei: a bébiőr, a távirányító, a hajkefe, az érintés nélküli lázmérő, a testápoló és a cipők. A lényeg, hogy beleférjen a mancsába, és ő már teszi is a fülére, hogy fogadja a fontos hívásokat.

Van abban valami kibírhatatlanul mulatságos, amikor a telefonáló tipegőm komoly képpel, trikó-pelus kombóban rohangál a lakásban, fennhangon magyarázva, akár egy italnagykereskedés ellentmondást nem tűrő vezetője. Épp csak a BMW (na meg egy jogosítvány, esetleg pár évtized és aranykorona) hiányzik hozzá. Én nem lennék a beosztottja, az biztos! De a nagymamáit bármikor nagyon szívesen felhívom neki.  

Ha szívesen olvasnál még Marciról, kövesd a blogot facebookon és instagramon!