A harminchatodik héten ismét CTG és ultrahang vizsgálatra került sor, Marcika életjelei nagyon jók voltak, a méhszáj továbbra is zárt volt, az előző heti labor teljesen negatív lett, így elvileg nem lesz szükség antibiotikumra a szülés alatt. Mivel nekem a kilencedik heti hüvelyváladékban kimutatták a streptococcus B-t, ami a szülőcsatornán való áthaladáskor megfertőzheti a babát, és onnantól kezdve hordozónak számítok, mindenképpen fogok antibiotikumot kapni, hogy elkerüljünk egy későbbi lehetséges megbetegedést. Ez alkalommal sikerült jobban belőni a méreteket is: 3100 g-ra saccolta a baba súlyát az orvos. Sajnos tovább kellett emelni a vérnyomáscsökkentő napi adagján, de azt leszámítva tényleg ideálisan alakult minden.
Aktív hétre készültem, és sikerült is elintézni a betervezett feladatok nagy részét. Majdnem egy egész napot töltöttem a munkahelyemen és különböző telephelyeken, hogy haladjak a kilépő papírokkal, amiket - elég érthetetlen módon - minden kismamának le kell tudnia a szülési szabadság megkezdése előtt.
Másnap éjjel később feküdtünk le aludni, mert apának programja volt a városban, és utána még sokáig beszélgettünk, mindketten nehezen álmosodtunk el. Amikor hajnali egykor az egyik szokásos, éjszakai pisiszünetemet tartottam, éreztem, hogy elfolyik a magzatvíz. Ez most nem olyan volt, mint amikor napközben néha beképzeltem magamnak, hogy szivárog, ez most zúdult ki. Felkeltettem apát, szóltam neki, hogy indulnunk kell, és elkezdtünk készülődni. Körülbelül egy óra múlva bent voltunk a kórházban, ahol először CTG-t csináltak és vérnyomást mértek, majd nemsokára az orvosom is megérkezett. Éppen ügyeletben volt. Megállapította, hogy kétujjnyi a méhszáj, bár a fájások még nem olyan intenzívek. Kaptunk egy szekrényt és kijelölték nekünk az egyik szülőszobát, majd túlestem az ilyenkor általában elkerülhetetlen beöntés-borotválás kombón.
Hosszas várakozás következett, a fájások csak lassan erősödtek, a méhszáj is lassan tágult tovább. Reggel hétkor váltották egymást a szülésznők, és nem sokkal utána az orvos oxitocint rendelt el a fájások intenzívebbé tételére. Kiderült, hogy a magas vérnyomás általában fájásgyengeséggel jár... Vajúdás közben nagyon zavaró volt, hogy egyre jobban beödémásodtak a végtagjaim, nem győztem felpolcolni a lábamat. A doktor mindig hitegetett, hogy szerinte hamarosan megleszünk, de amikor még délben sem voltak megfelelőek az értékek, érezhetően bekeményített ő is és a szülésznő is.
Akkorra én már nem igazán voltam magamnál a fáradtságtól, de azért a kézzel tágításra és a kitolásra - ha csak foltokban is - de elég jól emlékszem. Úgy tudnám elmesélni, mint azt, amikor érzed, hogy valami feltétlenül szükséges a túlélésedhez, ugyanakkor érzed, hogy miközben ösztönösen az életet és a küzdelmet választod, majd' belehalsz már abba is, hogy elérd azt a bizonyos valamit. És aztán, még pár órával és iszonyatos erőfeszítésekkel, nagy fájdalmakkal később egyszer csak meghallod azt a hangot, amiért minden nap fohászkodtál, hogy erős és élettől kicsattanó legyen, aztán meglátod azt a valakit, akiért mostantól minden szívdobbanásoddal élni szeretnél. 3100 g és 53 cm, nedves és meleg csomag, nagy hajjal és magzatmázban úszva, egyszerre tökéletes és ámulatba ejtően hús-vér, és bár alig vagy magadnál, azt azért biztosan érzed, hogy ti hárman - a csomag, te és a könnyes szemű apa mellettetek - visszavonhatatlanul összetartoztok.
