A betöltött harmincötödik héttől heti rendszerességgel esedékes nőgyógyászati vizsgálaton minden rendben volt: a CTG megfelelő, a méhszáj továbbra is zárt, Marcika szépen ficánkolt, bár szerintem a fej- és mellkasméret alapján számított súlyát elmérték, mert csak 2300 g-ra saccolták. Túlestünk az utolsó laborvizsgálaton is, a terheléses vércukor vizsgálattal ellentétben ez most nagyon gyorsan ment, mert a "soron kívül" gombot nem húszan használtuk közel egy időben, na meg persze csak egyszer vettek vért. Marci nagyon jól viselkedett, és ezután a hét minden napján rengeteget sétáltunk, mégsem feszült a pocakom egyáltalán

A vérnyomásom sajnos nem javult, inkább romlott, ezért megint emeltek a gyógyszeradagomon. Vizesedtek a végtagjaim, sokszor egy laza zokni is úgy megnyomta a lábamat, hogy otthon nem győztem felpolcolni. Összességében jól éreztem magam, de a magas vérnyomás és az ödéma szép lassan kezdett elhatalmasodni rajtam. Marcika esténként vidáman focizott a pocakomban, és ebből tudtam, hogy vele minden rendben van, és miatta megéri kibírni még pár hétig, hogy addigra teljesen elveszítettem az irányítást a testem felett.

A nőgyógyászati vizsgálat után kontroll következett a pulmonológián, ahol az orvosnak tett előzetes ígéretemnek eleget téve hagytam, hogy megröntgenezzenek minket - szigorúan a két ólomköténnyel a hasamon. Kissé ironikusnak éreztem, hogy míg előző héten - úgy, hogy alig egy nap telt el az első óta - simán elkészítették volna rólam a felvételt, addig most egy másik radiológus alig akart beengedni a vetkőzőbe, nemhogy megcsinálni a mellkas röntgent. A doki aztán megerősítette magát abban, hogy az enyhe eltérés a felvételen egy lezajlott tüdőgyulladásnak felel meg, valamint hangsúlyozta, hogy ezt a képet tulajdonképpen nem lehet összehasonlítani azzal, amit a központi röntgenben készítettek rólam, mert az ő gépük digitális. Ki gondolta volna. Engem kevésbé erősített meg a diagnózisban, de mivel jobbat sem ők, sem én nem tudtunk kitalálni, elfogadtam az ő verzióját

Hazafele úgy éreztem, hogy - lezajlott tüdőgyulladás ide vagy oda - most már tényleg ideje egy kismamakabátnak, és vettem is egy szuper lilát, ami nagyon kényelmes, meleg és elvileg szülés után is hordható, mert nem feltétlenül nézek ki benne hordónak. Hááát, ez a hőn áhított állapot akkor finoman szólva elképzelhetetlennek tűnt, de majd meglátjuk. Eddig nem sok ruhát vásároltam a terhesség három évszakja alatt, igazából a két kezemen össze tudnám számolni. Szóval ha már így benne voltam a vásárlásban, vettem még két kényelmes kismamafelsőt, remélve, hogy jó pár hétig tudom még őket hordani. Ha sejtettem volna...