Főnököm. Utazótársam. Gasztrokritikusom. Edzőpartnerem. Alvásterapeutám. Kisfiam.

Marci és más

Marci és más

Minden a legnagyobb rendben

Babavárás, 20. hét

2018. január 19. - Finy Krisztina

A huszadik héten jártunk a nőgyógyásznál és a védőnőnél is, és az elmúlt hetek izgalmai után végre mindenhol azt mondták, hogy BélaLujza és a méhlepény rendben van. Szinte már furcsa volt kimondani, hogy semmi panaszom nincsen, és gyorsan lezavartuk mindkét látogatást.

A munka továbbra is nagyon tetszik, élvezem bár egy kicsit fárasztó is. Szerencsére sokat kell rohangálnom, így nem kell egész napos ülésre kárhoztatnunk magunkat a babával. Azt hiszem, bejön neki a pörgés, és szereti, ha egy hosszú nap után elnyúlok a kanapén, és végre teljesen rá figyelek, mesélünk neki apával, vagy éppen zenét hallgatunk.

Élvezte a nagynénije lánybúcsúját is, ahol először nagyon éhes voltam, aztán viszont annyit ettem, hogy alig bírtam el a pocakomat. A másik két nagynénije meg persze kórusban gügyögött és érzékenyült el a növekvő hasam láttán, láthatólag jó emlékeket ébreszt bennük a kismama-lét és már nagyon várják a legújabb unokaöcsit.

süti beállítások módosítása