Régebben azt hittem, hogy az utazás nagy dolog: mindent megszervezni, eltervezni, rákészülni. Aztán hárman lettünk és szinte minden bevett szokásunkon változtatni kellett. Ennek ellenére azt vallom, hogy a nyaralás gyerekkel az igazi.

Mert mit ér a napsütés és medence, ha nem rohan felém nagy vigyorral a totyogó, azt ismételgetve hogy: "Nyanya, Nyanya!" Aztán elégedetten kuporodik az ölembe arra a három percre, amíg megissza a limonádéját és újult erőre kapva rohan tovább (mi meg utána).

És persze teljesen más volt a tavalyi balatoni nyár egy tokától bokáig hurkás, éppen csak mászni tudó félévessel, mint az idei év a hurrikánként közlekedő, mindenre felmászó másfél évessel. A közös ezekben a családi nyaralásokban minden évben ugyanaz: kétszer olyan fáradtak vagyunk, mint ha otthon lennénk, mégis imádjuk.

Ha csak mi hárman megyünk nyaralni, az egyrészt szuper, mert senkihez nem kell alkalmazkodni, másrészt viszont apával tényleg csak magunkra számíthatunk.

Tulajdonképpen nem teszünk mást, mint amit az év 365 napján, mégis sokkal nehezebb elfogadni, hogy egész nap a gyerek után rohangálunk - hiszen nyaralunk.

Sok mindent a saját bőrünkön tapasztaltunk meg, amik elsőre ugyan apróságnak tűnnek, valójában viszont a kulcsot jelentik a közös nyaraláshoz:

• Az alvásidőt komolyan kell venni. Ha megpróbáljuk kihagyni, az mindig visszaüt.
• Nyilvánvaló, hogy a gyerek nem fog minden nap főzeléket kapni, etetőszékből, pontban délben, sőt... De bármilyen változatos a program, bárhol is járunk éppen, meg fog éhezni a megszokott időben, és vele nem lehet megértetni, hogy várjon addig, amíg találunk egy jó kis éttermet.
• A gyereknek ugyanúgy szüksége van egy kis "szöszölésre" (olvasás, rajzolás, játék), mint ha otthon lennénk. Szinte biztos, hogy egész nap tudna rohangálni, mégis sokkal kiegyensúlyozottabb lesz, ha néha elcsendesedhet.
• Mindenkinek kell egy kis énidő. Hiába családi nyaralás, egy-két óra pihenés mindenkinek jár naponta. Így hát minden nap tartottunk "apaidőt" és "anyaidőt" is.

Fotó: marciesmas

Igen, kemény munka gyerekkel nyaralni, és sokszor eltűnődünk rajta, hogy miért vállolkoztunk rá. De azok az élmények, amik most bekerültek a családi emlékek közé, minden küzdelmesebb percért kárpótolnak.

Mert amikor Marci integetett és ráadás puszit küldött a teljesen elérzékenyült pincérnőnek vacsora után,  leírhatatlan büszkeséget éreztünk.

Mert amikor - tőle teljesen szokatlan módon -  útközben elaludt, és fél órán keresztül sétáltunk a kedvenc helyünkön, teljesen belefeledkezve a csöndbe, a tájba és az alvó gyerekben való gyönyörködésbe, úgy éreztem hogy már nem is vagyok olyan fáradt a hajnali ébresztő miatt.

Mert amikor először utazott gyerekülésben apa mögött a biciklin, és az új perspektíva annyira lenyűgözte, hogy még azt se vette észre, hogy lassan egy órája egy helyben ül és tulajdonképpen csak nézelődik, mi is teljes harmóniába kerültünk.

Mert amikor végre rájöttem, hogy a babakocsi aljában lapuló gumicsizmában simán beengedhetem rohangálni apával a füredi szökőkúthoz, nem volt Marcinál boldogabb gyerek a Balatonnál.

És amikor strandolásból visszaérve kiültünk a teraszra és Marci elkezdett önfeledten pedikűrözni a körömreszelővel, azt hittem, hogy a világ minden nevetése belőlem fog előbuggyanni a nem mindennapi látványtól.

Szóval a nyaralás nem volt könnyű vagy a szó klasszikus értelmében pihentető, de megint úgy gondolom, hogy megérte. Élményekkel és rengeteg mosnivalóval feltankolva, a saját kis kuckónknak (vagy játékainknak) megörülve kezdünk neki ismét a mindennapos rutinnak, és egy kicsit újra tudjuk élvezni a szürke hétköznapokat.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot és oszd meg másokkal is!