A harmincharmadik hét pihenéssel kezdődött: három napot töltöttünk Balatonfüreden, az egyik legjobb helyen a világon. Tudtuk, hogy ez lesz az utolsó hosszú hétvégénk kettesben, ezért már előre volt bennem valami nosztalgia. Ugyanakkor persze örültem neki, hogy Marci is velünk van már, nem adnám semmiért, hogy mostantól nagyon sokáig nem leszünk csak mi ketten apával.

A pihenés nagyon jól sikerült, rengeteget nevettünk, ettünk és sétáltunk, és még a wellness-be is lemerészkedtem, igaz a jelenlegi méreteimmel, és mivel már nem szerettem volna összeszedni semmi fertőzést, csak a napozóágyig jutottam a könyvemmel és a zenémmel. Marci igazán jól viselkedett, az ominózus éjszakát leszámítva, amikor szegény apa arra ébredt, hogy a harmadik pisilés után kétségbeesetten zörgetem a minibárból előhalászott fémdobozos mogyorót, tényleg sikerült kikapcsolódnunk.

Az úgy volt, hogy ha este sokat eszem, a gyomrom és a gyerek általában nem férnek el egymás mellett, és végigszenvedem az estét, ezért vacsorára direkt keveset ettem és sokat ittam, ennek viszont az lett a következménye, hogy a három pisilés után, hajnali háromkor - amikor a maradék álom is elszállt már - ráébredtem, hogy mennyire éhes vagyok. Kétségbeesetten kerestem valami csokit - mint kiderült, hiába - és éppen a fémdobozos mogyoróig jutottam, amikor apa éjszakai ténykedésemet megelégelve, összetett problémámat türelmesen végighallgatva elővett nekem egy másik fémdobozt a minibárból, amiben csokigolyók voltak (hogy minek teszik a csokit fémdobozba, ne kérdezzétek, szerintem ez egy átlag embernek is furcsa, de egy kismama éjszakai agya végképp nem tudta megemészteni ezt a bonyolult dolgot).

Az orvosnál minden rendben volt, Marci továbbra is fejvégű fekvésben, tökéletesen elhelyezkedve lebzsel a pocakomban. A doki szerint elég lent van, és mivel szokás szerint a méretei is egy héttel meghaladják a számolt korát, lehet hogy kicsivel hamarabb és - bár úgy lenne! - tempósan fog világra jönni. Azért a kiságy meg a babakád még beszerzésre vár, szóval várja csak ki szépen azt a pár hetet, hogy tényleg mindent be tudjuk fejezni itthon, mire csatlakozik hozzánk. Mivel a vérnyomásom nem javul, elkezdtem szedni a gyógyszert, így remélhetőleg a szülés közben sem lesz semmi probléma.

Van valami varázslatos az adventi babavárásban, bár valójában még két hét hátravan addig, a város már most ki van világítva, az emberek érezhetően hangolódnak az ünnepekre, olyan, mintha mindenki velünk készülne a kisbabánk születésére. Nagyon szeretem a karácsonyi fényeket és illatokat, olyan megnyugtató és izgalmas, még ha minden évben ugyanaz történik is. Idén nekünk teljesen más lesz, és már nagyon várom.