Nem kedveljük különösebben a doktor nénit. De az az igazság, hogy lassan rendszert csinálunk belőle, hogy elmegyünk a státuszra, elszontyolodom hogy az én édes, okos, ügyes kisbabámnak szerinte miket kéne már tudnia... aztán Marci pár napon belül elkezdi csinálni az aktuális mérföldkövet, és olyan boldoggá tesz vele mint senki más.

Így volt ez a lábak megfogásával a négyhónapos státusz után, és így van most is, az öthónapos után. Meséltem a vizsgálaton, hogy már megfordul hasról hátra, néha-néha, mire le lettem hűtve, hogy majd akkor számít a tudomány valódinak, ha a kislegény már minden nap csinálja. Ez volt kedden. Marci pénteken átfordult a hátáról a hasára, és azóta abba sem akarja hagyni. A hasról hátra fordulást egyelőre ejtettük, dehát kit érdekel? Már a Tesco kiszállítás is tudja, hogy Marci milyen csodákra képes.

Ami mostanában menő, az a sikítozás, a lábacskák (és a pelus, és a pelenkázó, és a kezünk, és a popsikrém) fogdosása pelenkázás közben, az önfeledt játék az autóban, a hiszti a babkocsiban, a reggeli hancúrozások apával, a szerelmes nézés szopi közben. Minden és mindenki érdekli, hamar ad egy mosolyt bárkinek, nagyon élvezi a mondókákat és az éneklést. Egy másodperc alatt képes elsírni magát bármint, és ugyanilyen hamar derül fel ismét. És most épp felébredt :)