Éreztem, hogy kevésbé bírom az iramot, de úgy terveztem, hogy még három hetet dolgozni fogok. Jól esett reggel azzal a tudattal felkelni, hogy van munkám, szeretem a munkámat, hasznos vagyok. De az utóbbi időben azt is éreztem, hogy néha tüzelni kezd az arcom, mintha lázas lennék, csak mégis másképp. Ezért elkezdtem mérni és írni a vérnyomásomat, hogy mire a héten a nőgyógyászhoz megyünk, neki is meg tudjam mutatni az eredményeket.

Persze nem tetszett neki, nem azért mert annyira nagyon magas lett volna, hanem mert elég széles skálán mozogtak a mért értékek. Néha 140 fölé is ment, ami nem jó se nekem, se a kisbabámnak. Abban maradtunk, hogy mérem tovább, és ha 140/90 fölé megy, akkor jelzem neki. Amikor felfeküdtem a vizsgálathoz, épp befeszült a hasam, és aztán pár percen belül megint. Arra a kérdésre, hogy gyakran történik-e ilyen, nem igazán tudtam választ adni, mert éreztem már korábban is, de hogy ez feszülés, vagyis összehúzódás, abban így elsőre egyáltalán nem voltam biztos. Magnéziumot eddig is szedtem, napi 2x2 szemet, de a feszülések miatt az orvos azt javasolta, legyen mostantól 3x2.

A vérképem sem volt az igazi, bár egy kismamánál más értékek számítanak normálisnak, mint egy átlag embernél, azért valami gyulladást ki lehetett olvasni belőle, ezért írt fel Augmentint és hozzá Macmirort, gondolom a hüvelyflóra gyengülése miatt.

Kaptam tehát egy betegállományra szóló javaslatot és jó pár receptet, azzal, hogy próbáljak meg ne stresszelni, hanem inkább üldögéljek a kandalló előtt, a vérnyomásomat méregetve. Úgy fest a dolog, hogy majdnem ott vagyunk, mint pár hónapja, amikor a méhlepény miatt kellett itthon maradnom, csak mostanra már azért van pocakom és tényleg hamar elfáradok. A szülésig már csak két és fél hónap van hátra, és bőven van még mit beszerezni BélaLujzának. Arra jutottam tehát, hogy a héten még dolgozom, elrendezem a benti feladataimat, és a 30. héttől pedig otthon leszek, hogy mindenki egészséges maradjon.