Főnököm. Utazótársam. Gasztrokritikusom. Edzőpartnerem. Alvásterapeutám. Kisfiam.

Marci és más

Életet adni

Marci két éves

2018. december 01. - Finy Krisztina

Ha találkozhatnék a két évvel ezelőtti önmagammal... valószínűleg nem mondanám el neked, hogy éjjel egykor, a vártnál három héttel korábban jön el az idő, hogy ne ess pánikba. Inkább csak megszorítanám a kezedet, és megsimogatnám nyugtalanul hullámzó pocakodat. Nem tudlak rá felkészíteni, mert erre nem lehet. Tizenhárom órával később úgy fogod érezni magadat, ahogy még soha életedben. De azt talán megsúgnám neked, hogy négy és fél liter ásványvíz nem lesz elég...

Hamarosan, röpke tizenhárom óra múlva megpillanthatod a kisbabádat. Bár addigra már nem igazán leszel magadnál, és csak távolról hallod a hangokat, de ezen a napon tényleg, igazán életet adsz. És egy kicsit belehalsz.

Fogalmad sincs, hogy bírod megtartani a három kilós csöppséget azzal a karral, amiben már semmi erő nincs, mégsem ejted el. Mert nem ejtheted el. Hiszen te vagy az anyukája. 

Mikor el kell búcsúznod tőle, a tested már nem engedelmeskedik tovább: nem jutsz le az ágyadba a saját lábadon, és kimondhatatlanul hálás vagy, hogy azon az éjszakán mások gondoskodnak a kisbabádról. A nővér titkoban meghagyja a többi anyukának a szobában, hogy figyeljenek rád, mert aggódik érted.

De tizennégy óra alvás után - egy külső szemlélőnek - már csak a véraláfutások a nyakadon és a folyamatos szédülés jelzi, hogy mennyire megküzdöttél a kisfiadért. Mostantól feladatod van. Képes vagy kibotorkálni az újszülött osztályra, bár először csak a névtábla alapján találod meg őt... aki második pillantásra is annyira tökéletes, hogy nincsenek rá szavak. 

Akkor még nem tudhatod, hogy egy érett újszülött többet lenne ébren, többet sírna, sokszor éhes lenne. De három nap múlva, miután egész éjjel próbáltad ébresztgetni, kínálgatni, hogy reggel tudjanak tőle vért venni, mikor már összepakolt bőrönddel készülnétek haza, megtudod, mi az a sárgaság.

Persze, hallottál már róla, hiszen te is besárgultál a kórházban, és az idő előtt született babákkal gyakran előfordul, de ez most veletek történik. Minden annyira új és valóságos, és te egyszerűen tehetetlennek érzed magad.

Kétségbe esel, pedig nem szeretnél, erős akarsz lenni a kisbabád miatt. De annyira nehéz, hogy nem lehet veled, hogy nem mondanak semmit, hogy körülötted mindenkit hazaengedtek már - és amikor végre veled van, kétszer egy nap, nem kér enni, csak alszik békésen... sosem követelőzik, sosem sír, nem igazán találja még a helyét a világban.

Újabb három nap múlva, miután fél kilót fogyott és a napok nagy részét külön töltöttétek, mert ő a kék fény alatt gyógyult, te meg közben a szobában sírtál, hazaengednek. És akkor szép lassan minden a helyére kerül.

people-3120717_960_720.jpgFotó: Pixabay

Egész úton hazafelé az arcát lesed, hogy vajon lélegzik-e, mert mínusz tíz fokban, két overállban, a háta alá csúsztatott takaróval is úgy elveszik a hatalmas hordozóban, hogy csak egészen közel hajolva tudod megállapítani, minden rendben van, szuszmákol a gyerek.

Még mindig rengeteget alszik. Folyton belealszik a szopizásba, ami a tizedik napon már egészen jól megy mindkettőtöknek. Nem, neked eszed ágában sincs kiborulni amiatt, hogy fáj a szoptatás, annyira örülsz, hogy végre meg tudod etetni. Igen, fájjon, igen, egyél még, kisfiam. Lassan a mérleg is kezd többet mutatni, lassan te is kezdesz megnyugodni.

A férjedre nincsenek szavak. Eddig csak sejtetted, érezted, hogy valamiért őt szeretnéd a gyereked apjának, de most, hogy már tényleg hárman vagytok, egészen biztos vagy benne, hogy így kellett történnie.

Mert nem kívánhatnál nála türelmesebb apát, odaadóbb segítséget a fürdetésnél vagy hűségesebb társat az éjszakázáshoz. Néha csak nézitek őt, hogy ez tényleg igaz? Néha rátok szakad a felelősség súlya és néztek a másikra kétségbeesetten... de ott vagytok egymásnak. Ott vagytok Marcinak.

Az első karácsonyon, amikor igazából születnie kellett volna, Marci már három hetes. Nem sokkal nagyobb, mint amikor világra jött, de néha már látszik az ici-pici tokája, és ti annyira, de annyira boldogok vagytok. Egy hónap telik el hármasban, a legnagyobb békességben és boldogságban. Csöndben, suttogva, elérzékenyülve és eltelve szeretettel. És egyáltalán nem bánjátok, hogy a régi életeteknek vége van. Új élet kezdődik, aminek minden egyes pillanata hihetetlen: ijesztő és varázslatos.