Főnököm. Utazótársam. Gasztrokritikusom. Edzőpartnerem. Alvásterapeutám. Kisfiam.

Marci és más

A nők akkor sem bocsátanak meg

2018. november 16. - Finy Krisztina

Mennyit ér egy ember becsülete? Mennyit jelent egy nő, akinek bár ugyanolyan jogai vannak, egy erőszaktevő férfival szemben mégsem tudja megvédeni magát? Meg tud-e bocsátani annak, aki a méltóságát akarta elvenni pár perc kéj reményében? És a törvényhozás vajon milyen jogon bocsáthat meg helyette?

Nemrég láttam a tévében a magyar futónő ellen erőszakot megkísérlő férfi ügyvédjét, aki azt nyilatkozta: védence erősen ittas állapotban volt, ezért nem volt beszámítható azon a bizonyos estén.

Patológiás részegség esetén ugyanis az illető személyisége is megváltozik, tettéért pedig nem vonható felelősségre. Természetesen mindezt hosszabb vizsgálódás után lehet csak kijelenteni, de ha bebizonyosodik, amit állítanak, a férfi felmentést kaphat. Ellenkező esetben pedig akár nyolc évet.

A konyhában pakolászva is megállt bennem az ütő, először azt hittem, rosszul hallok. Tényleg létezik, hogy a férfit, aki meg akart erőszakolni egy nőt az utcán, bemelegítésként kékre-zöldre verte, majd orális szexre kényszerítette, nem ítélnek el tettéért, csak mert annyira berúgott...? Komolyan gondolják, hogy miután szabad akaratából beszámíthatatlanra itta magát, már nem felelős azért, hogy rákényszerítette magát egy nőre?

moon-1859616_960_720.jpgFotó: Pixabay

Az ultrafutót a férje -  az az ember, akinek a legtöbb joga volt hozzá - végül megmentette. Hihetetlen, de igaz. Az ember felháborodottan kalimpáló szívét egy picit megmelengeti a tudat, hogy a történet ilyen véget ért. És mégis van valami keserédes abban, hogy bár a férje "időben" érkezett, a véraláfutások pedig idővel elmúlnak, az emlék egy életre megmarad.

A történtek után készült képek bejárták az országot, a futónő sebesülései azóta - hosszú hetek alatt - valószínűleg helyre jöttek. Ahol csak lehet, nyilatkozik és felhívja a figyelmet a vele történtekre. A Run Away! Fuss el! elnevezésű nemzetközi sajtókampányban részletesen mesél arról a bizonyos estéről.

A vele készített interjúban elmondja, hogy mennyire megrázta, hogy az arcát ütötték és a hajánál fogva rángatták. És hogy végig bízott benne, a férje hamarosan utána indul.

Számomra döbbenetes volt az interjúban hallani, hogy egy nő, feleség és anya, akit nőisége minden ízében megpróbáltak megalázni, az arcon ütést és a hajának cibálását emeli ki a vele történt borzalmak közül. Mert még soha nem ütötték így meg. És mert a gyerekeinek is azt mondja, hogy soha ne bántsák egymás arcát. 

Nem tudom, felmentik-e az elkövetőt. Nem tudom, őszintén megbánta-e tettét vagy inkább megijedt a következményektől. Nem tudom, miért ivott és ez felmentheti-e bármi alól. Nem tudom, Viki hogy tud ennyire erős és őszinte lenni, újra és újra felszólalni.

Nem tudom, miért történnek ilyen borzalmak, és hogy lehet, hogy mégis van esély megúszni a felelősséget. Egyet tudok: legalább annyira fáj, mintha velem történt volna. Őszintén csodálom Vikit a bátorságáért, és a kampány elindításáért. Én nem tudnék megbocsátani.

Ha létezik igazság a földön, ha számít az, hogy minden nőnek joga van ahhoz, hogy esténként fusson egyet az otthonához közeli utakon, akkor a részegség, a tudatállapot, a rossz nap vagy egyáltalán semmi a világon nem lehet mentség az agresszióra.

A futónő azóta töretlenül kampányol, nem fél a múltba tekinteni, de eltökélt szándéka, hogy a jövőnek éljen: "A lényeg nem én vagyok, és nem az én személyem, hanem az, hogy együttérzéssel legyünk mindazok felé, akik erőszak áldozataivá váltak, és ne váljunk mi magunk is bármilyen fajta erőszak elkövetőjévé. Emberi történetek emberi érzéseket váltanak ki és tettekre sarkallnak, melyek a világot formálják."

Makai Viki blogját és a Run Away! Fuss el! kampány cikkeit itt tudjátok elolvasni.

Források:

sportagvalaszto.hu

webbeteg.hu