Főnököm. Utazótársam. Gasztrokritikusom. Edzőpartnerem. Alvásterapeutám. Kisfiam.

Marci és más

Marci és más

Mamigardrób

Amire minden anyukának szüksége van

2018. április 06. - Finy Krisztina

Amikor még dolgoztam (furcsa, hogy ezt a szót használjuk rá, mert abszolút pihenésnek tűnik a gyerekkel itthon töltött időhöz képest, sőt, néha már negédes nosztalgiával gondolok azokra a "munkás" napokra), szóval amikor még bejártam egy irodába nap mint nap, teljesen más ruhákra volt szükségem, mint manapság. Magassarkú, színes szoknyák és testhezálló ruhák, gyönyörű táskák, elegáns frizura és smink... Ti emlékeztek még erre az időszakra? Szinte már ködbe veszett? Megértem.

ja_tszo.jpgFotó: Pixabay

Annak a bizonyos kilenc hónapnak a végére bármit megadtunk volna, hogy újra beleférjünk a terhesség előtti ruháinkba, mert a kismamaruhák nagyjából addig számítottak izgalmasnak és menőnek, amíg nem is igazán volt rá szükségünk a cuki pici pocakunkkal, de azért már büszkén feszítettünk bennük. A szülés után aztán megint bármit megadtunk volna, hogy beleférjünk a régi ruháinkba, és amikor sikerült, meg voltunk róla győződve, hogy most megmutattuk a világnak. Hiába jövendöltek sírást és fogcsikorgatást, hatalmas anyuka testet és szülés utáni depressziót, itt bizony minden a legnagyobb rendben lesz.

Aztán mikor már kiláttunk a lebukott felsők és kakis pelusok közül, először jutottunk el emberek közé, netán ruhaboltba, újra felfedeztük a bennünk rejlő nőt... majd rájöttünk, hogy már semmi nem lesz többé ugyanaz, mint volt. Mert mostantól már soha többé nincs olyan, hogy én, mostantól a gyerek és én vagyunk, mindent együtt csinálunk. A legszebb és a legnehezebb évek ezek egy nő életében. Soha nem voltunk annyira fáradtak és annyira kigyúrtak, mint most. Soha nem nevettünk ennyit egy édes pici klónnal, aki hol az apjára, hol saját magunkra emlékeztet minket. Soha nem éreztük még magunkat ennyire kimerültnek és nyúzottnak, és mégis teljesnek és boldognak.

16 hónappal Marci születése után már tudom, hogy az új életforma új ruhatárat kíván. Praktikusság mindenek felett. Lehet szép az, ami praktikus? Lehet. Lehetünk megint csinosak és igényesek? Lehetünk. És szükségünk is van rá!

 

Ha szívesen olvasnál még rólunk,

kövesd a blogot facebookon és instagramon!

 

Íme az anyukák gardróbja 

 

Felsők és nadrágok

Nagyon fontos a kényelmes felső. Ha szoptatsz, akkor azért, ha (már) nem szoptatsz, akkor azért. Vannak olyan napok, amikor a gyerek a matrica üzemmódot választja, és egész nap rajtad lóg. Fontos, hogy az önként és dalolva vállalt súlyemelést a célnak megfelelő ruhában tudd lebonyolítani. Nem jó, ha már egy mozdulattól kilátszik mindened, és az sem jó, ha annyira bő rajtad a felső, hogy beférne alá apa és a gyerek is. Sok felsőre lesz szükséged, mert egy anyuka pont olyan kemény fizikai munkát végez, mintha építkezésen dolgozna, mégse lehet olyan (khm) illata, mint egy jól megtermett kőművesnek.

fullsizeoutput_583.jpegFelső: H&M

Úgy tűnhet, egy anyuka nem is jár másban, mint nadrágban és az esetek 95%-ában ez így is van. Szóval érdemes beszerezni pár klassz darabot, mert biztos, hogy az egyiken szétkent ételmaradék, a másikon pedig jókora folt (innivaló, pisi?) lesz fél napon belül és azonnal cserélned kell. A csípőfarmerek ideje lejárt, egyrészt mert szültél egy gyereket és jó eséllyel sokkal nőiesebb lett az alakod (ez jó, örülj neki bátran), másrészt melyikünk szeretné még a saját nadrágját is ötpercenként húzogatni. Elég a gyerekét. A jó hír az, hogy végre lehet a dolgos hétköznapokon is szakadt nadrágokat hordani, amik után annyit vágyakoztál előző (irodista) életedben. A melegítőt és a cicanadrágot hagyd meg otthonra. Minél fáradtabb és nyúzottabb vagy, annál inkább fel tud dobni egy csinos felső vagy egy szép nadrág.

124948908.jpgNadrág: Reserved

 

Szoknyák és ruhák

Amikor még dolgoztál, nagyon vártad a hétvégét, hogy végre pihenhess és azt csinálhass, amit csak akarsz. Mióta gyereked van, még jobban várod a hétvégét, na nem azért hogy pihenhess, hanem hogy apa végre otthon legyen és egész nap együtt lehessetek. Két erős kar veszi le a terhet a válladról (szó szerint), így a babakocsi-cipelős hétköznapok után egy kicsit megint nőnek is érezheted magad. A gyereke után rohangáló, boldog nőnek.

fullsizeoutput_582.jpegRuha: Reserved

Itt a jó idő, végre harisnya nélkül is lehet szoknyát hordani. Ezazzz! (Harisnyában játszóterezni = lehetetlen küldetés.) Persze nem igazán jönnek szóba bokáig érő darabok (hogy futnál a gyerek után?) vagy minik (hogy csinálsz bármit a gyerekkel?), de rengeteg gyönyörű fazon közül válogathatunk így is. Hölgyeim, elő a virgácsokkal!

 

Sportcipő és szandál

Kényelmes és strapabíró sportcipőre feltétlenül szükséged lesz, ha egy csecsemőt altatsz a babakocsiban hosszú órákon keresztül, vagy ha a totyogód után rohangálsz naphosszat. Nem, a balerina sajnos nem az igazi. Olyan cipő kell, amitől még órák múlva sem érzed magad elkötözött lábú japán gésának. A jó hír az, hogy egy sportcipő amellett, hogy kényelmes, lehet elképesztően gyönyörű is. És persze több párra is szükséged lesz, hiszen nem veheted fel ugyanazt a játszótérre vagy a bevásárláshoz. És ha apa megkérdezi, miért? Hát nem egyértelmű??

Szandálra is szükséged lesz. Mondanám, hogy papucs... de papucsban futni a kismotorral száguldó gyerek után nem tűnik kiegyenlített játszmának. Márpedig anyának mindig egy lépéssel előrébb kell járnia, a családi béke érdekében.

4ee546a0-0462-49bb-aecc-051c28b41772.jpgCipő: Adidas

 

Esőkabát

A gyereknek ott a babakocsi kupolája és az esővédő, ami alatt istenien tud szundikálni, a legnagyobb zuhéban is, legalább egy órát. És Veled mi lesz? Esernyő ugye nem jön szóba, hiszen babakocsihoz is, kézenfogós sétákhoz is nagy szükséged van az összes létező kezedre. Ilyenkor jó szolgálatot tud tenni egy hosszabb esőkabát, persze lélegző anyagból, hogy ne izzadj le még annál is jobban, mint a szokásos. Gyönyörű darabokat lehet beszerezni, mindenki felejtse el a sárgaszínű gumi csodákat, amik első blikkre beugranak az "esőkabát" szóról. 

57241.jpgEsőkabát: Tchibo

 

Pénztárca és hátizsák

Hiába van egy  csodaszép, jól bevált bőrpénztárcám, amiben minden elfér, az iránta érzett szeretetem miatt úgy döntöttem, hogy félreteszem pihenni azokig a napokig, amikor már nem fenyegeti a veszély, hogy kekszes-ivóleves-nyálas (esetleg megrágott) lesz. Ezért a mostani pénztárcám kicsi és kezes, könnyen tisztítható, és egyáltalán nem sajnálom.

Tizenöt éves korom óta nem hordtam hátizsákot, szóval nagyjából azóta, hogy elkezdtem lázadni az értelmetlenül hurcolt tankönyvek ellen. Egyáltalán nem terveztem, hogy valaha lesz még hátizsák a vállamon, de a pelenkázótáskás korszak lezárultával egyértelművé vált, hogy nincs más választásom. És képzeljétek, imádom. Mindkét kezem szabaddá vált, ha elöl hordoztam Marcit, akkor hátul volt  a hátizsák, ha ő volt hátul, akkor a hátizsák elöl, egyszóval tökéletesen kihasználtam a testem minden egyes hasznos centiméterét. És mint tudjuk, egy anyának a praktikus, jól szervezett dolgok okozzák a legnagyobb örömet (közvetlenül az átaludt éjszakák után).

thumb_1519915739_h7t18700ga_e.jpgTáska: Heavy Tools

süti beállítások módosítása