Főnököm. Utazótársam. Gasztrokritikusom. Edzőpartnerem. Alvásterapeutám. Kisfiam.

Marci és más

Jótündér vagy doktornéni?

Gyerekorvost váltottunk

2018. február 08. - Finy Krisztina

Képzeljétek, Marcinak jótündér doktornénije van. Azelőtt sima, mogorva gyerekorvosunk volt, aki nem mókázott Marcival, nem magyarázott türelmesen anyának, nem hívta be apát beutalóért a rendelési időn kívül. Hogy hol vannak a jótündér doktornénik és hogy lehet rájuk találni? A jó emberek segítenek megtalálni őket. Mint ahogy a tündéreket általában.

img_7465.JPGFotó: marciesmas ©

A téli hónapok sok betegséggel teltek, és soha nem a klasszikus orrfolyás-köhögés kombináció talált meg minket, hanem mindig magas lázzal járó vírusok. Marci nehezen viseli a lázat, mi meg nehezen viseljük, hogy ő nehezen viseli. December elején még a régi gyerekorvosnál voltunk az egyéves státuszon, akinek sajnos nem sikerült elérnie, hogy Marci ne sírva, anya ne remegve, apa pedig ne dühösen távozzon a rendelőből. Az elmúlt egy év alatt sok státusz alkalmával felötlött bennünk, hogy valami nincs rendben ezekkel a látogatásokkal, de az az utolsó tényleg elindított bennem valamit. Akkor döntöttem el, hogy ennek ideje véget vetni, és új doktornénit keresünk.

Több anyukával is beszélgettem, akikben maximálisan megbízom, mert hasonlóan látjuk a világot és mindig hasznos tanácsokat kapok tőlük. Kaptam tőlük két nevet, és mivel Marci épp egészséges volt, bejelentkeztünk tanácsadásra a közelebbi rendelőbe. Fel voltam készülve rá, hogy lehet hogy csak egy hónap múlva kapunk időpontot, de már azon a héten tudtunk menni, ez volt az első kellemes meglepetés. 

A doktornő - bár már nyugdíjas - olyan energikus volt, mintha a harmincas éveiben lenne, és már a várón átszaladva rákacsintott Marcira. Ekkor még kicsit izgultam, de a lelkem mélyén sejtettem, hogy minden rendben lesz. Amikor sor került ránk, Marci már a vizsgálóasztaltól elsírta magát. Szegénykémnek elég rossz emlékei voltak az előző rendelőből. Kezdtünk mi is befeszülni, próbáltuk volna csitítgatni, játékot adni neki, mire a doktor néni megszólalt, hogy hát akkor ne tegyük le az asztalra, maradjon csak ölben. Egymásra néztünk, és csendben vetkőztetni kezdtük a mi kis csórikánkat, aki szintén nem igazán értette, hogy most akkor mi van. Hamarosan megnyugodott, és a karomban barátkozott a doktornénivel, aki szépen megvizsgálta közben. Mikor elbúcsúztunk, a doktornő azt mondta, hogy otthon beszéljük meg, tényleg át szeretnénk-e jönni hozzá, és ha úgy döntünk, akkor átkéri Marci papírjait az előző orvostól. Apa erre egészen őszintén csak annyit mondott, hogy szerinte már eldöntöttük. 

Annyira felszabadultan indultunk haza a rendelőből, olyan jó érzés volt, hogy végre találkoztunk egy olyan doktornővel, akivel megtaláltuk a hangot, akire jó szívvel rá merjük bízni a gyerekünket. Mindketten nagyon örültünk apával, hogy összeszedtük magunkat, kiálltunk Marciért és nem nyugodtunk bele abba, hogy nincs jó gyerekorvosa.

A bemutatkozó látogatás óta Marci sajnos még kétszer lebetegedett, mi szokás szerint kétségbe estünk, és ekkor derült ki, hogy a jótündér doktornéni nem csak kedves, hanem megbízható és precíz is. Telefonon határozott volt, személyesen pedig ugyanolyan profi és törődő, mint ahogyan emlékeztünk. Meg tudott nyugtatni, mikor a kialvatlanságtól és aggódástól majdnem olyan rosszul voltam, mint Marci. Meg tudta nyugtatni Marcit, aki mostanában nem fogad idegeneket a bizalmába, sokszor a családtagokkal is időre van szüksége.

Nem sajnálta ránk az ebédidejét, a humorézékét és a tudását, olyan részletesen magyarázta el a laboreredményeket, ahogy a saját háziorvosom szokta. Mint kiderült, ők ketten évfolyamtársak voltak az egyetemen, több mint negyven éve. Nyugdíjas koruk ellenére minden nap keményen dolgoznak, mert - mint mondják - nem tudják csak úgy befejezni a munkájukat, átadni a körzetüket és a pácienseiket. Őket elnézve csak remélni tudom, hogy a fiatalabb generációból is kerülnek ki hozzájuk hasonló fantasztikus gyógyítók, akik ennyire szívvel-lélekkel végzik a munkájukat. Meg persze hogy lesz elég orvos, és nem maradnak üresen a praxisok...

Az első év nagy tanulsága volt, hogy a gyerekorvosban legalább annyira kell bíznod, mint a saját szüleidben. Hozzá fordulsz, ha tanácstalan vagy és segítségre van szükséged. Semmi sem rosszabb annál a tehetetlenségnél, amit a beteg gyereked miatt érzel. Fontos, hogy legyen valaki, aki a test mellett törődik a lélekkel is, aki az egész családnak segít átvészelni ezeket a nehéz napokat. Fontos, hogy a gyerekednek olyan orvosa legyen, akire számíthattok, hiszen nincs nagyobb kincsed, amit rábízhatnál.