Főnököm. Utazótársam. Gasztrokritikusom. Edzőpartnerem. Alvásterapeutám. Kisfiam.

Marci és más

Hozzátápláljuk a mozgásfejlődést

Marci hét hónapos

2018. január 30. - Finy Krisztina

Marci holnap lesz hét hónapos. Most jöttünk a babaúszásról, amit egy hónapja kezdtünk el, és imádja. Nagyon szerettük volna, ha hozzánk hasonlóan szereti a vizet, és eddig úgy tűnik, hogy ez a vágyunk teljesül. Nem mondom, biztos lesznek olyan időszakok, amikor félni fog, vagy amikor kevésbé lesz kedve lubickolni, de a kezdet mindenképpen biztató. Rajtunk biztosan nem fog múlni, hogy a víz szeretetét továbbra is ébren tartsuk benne.

Az elmúlt pár hét olyan mértékű fejlődést hozott magával, hogy nem győzőm kapkodni a fejemet. Marci már olyan szinten űzi a hátról hasra fordulást, mint egy profi birkózó, és egy hete már a másik irányba, hasról hátra is forog. Egy pillanatra nem néztünk oda, és csak azt vettük észre, hogy a gyerek az előbb még valahogy nem így feküdt, és akkor tudtam, hogy végre bekövetkezett az, amire másfél hónapja, az első hátról hasra fordulás óta vártunk. Elképesztő, milyen büszkeséggel tud eltölteni, hogy ez a kis puffancs, aki nemrég még a bordáimat rugdosta belülről, most idekint hódítja meg a világot. Azaz, egyelőre még csak a játszószőnyeget, de ha belegondolok, a kettő tulajdonképpen egy és ugyanaz.

Majdnem pontosan betöltötte a hat hónapot, amikor elkezdtük hozzátáplálni, mára már vígan befalja az alma-őszibarack-banán pürét, csócsálja a kiflivéget, és ha jóllakott, kiéhezett zombiként veti rá magát a csőrös ivópohárra. Megoszlanak róla a vélemények, hogy mit ehet és mikor, kell-e neki fűszer vagy sem, adjak-e glutént vagy messziről kerüljük el, pépesítsek vagy hagyjam kicsit darabosra. Ezért most érzésre csinálom. Egyszerűen nem tudok minden iskolának megfelelni, főleg, hogy a norma kétévente változik, és lásuk be, azért mi is felnőttünk valahogy, anélkül, hogy glutén-, laktóz-, fruktóz-, tudomisénmilyenóz-érzékenyek lettünk volna. Mint ahogy arra sem vagyok képes, hogy mindig én főzzek neki, ezért néha kap kész bébiételt is. Szóval Marci köszöni, egyelőre nagyon jól van, az édes gyümölcsöket imádja, a zöldségekért még harcolunk, a víz jólesik neki bár egyelőre inkább cicizik, a kiflicsücsök pedig olyan jó buli, hogy másnapra is mindig rejt belőle a partedlije zsebébe.

Ami mostanában még meghatározza a napjainkat, az Marci foga, pontosabban annak a hiánya, mert egyelőre semmilyen ráutaló jel nincs az éjszakai felriadásokon, a nyűgösebb szopizásokon, a Fekete-tenger mennyiségű nyálon, és a rágás-rágás-rágáson kívül. Szeretnénk neki megkönnyíteni ezt a küzdelmet, de úgy tűnik, hogy ez az első olyan dolog, amiben mi csak nézőként szoríthatunk neki a kispadról. Szülőként elég sokkoló azzal szembesülni, hogy segíteni szeretnél a gyerekednek, de valójában maximum csak asszisztálni tudsz hozzá egy jól időzített, jól behűtött rágókával, hogy a természet tegye a dolgát. Szóval reméljük, hogy előbb-utóbb kibújik az a fogacska, és akkor legalább olyan büszke leszek, mint amikor először fordult át és amikor először evett meg egy egész adag bébiételt. Mert hogy az alma-mangó püré romjai fölött elhomályosuló szemmel törölgetni a szemöldökéig maszatos gyereket, ez tipikusan az a dolog, amit csak egy elmondhatatlanul büszke szülő csinál.