Főnököm. Utazótársam. Gasztrokritikusom. Edzőpartnerem. Alvásterapeutám. Kisfiam.

Marci és más

Téli örömök

kreischbergi síelés

2018. január 23. - Finy Krisztina

Arra, hogy mennyire nem kedvelem a macskákat, csak a síelés alatt jöttem rá. Volt valami kellemetlen érzésem, amikor a szobánktól kétajtónyira a lábtörlőn találtuk az egyik helyi macskát, és ez az érzés akkor sem enyhült, amikor Mutzi minden egyes nap velünk szeretett volna reggelizni. Szerencsére végül mindig úgy döntött, hogy egyedül is meg tudunk birkózni a rántottával és a kávéval, habár addigra már intenzív udvarláson voltunk túl az asztal alatt. Mutzi úgy-ahogy, de részévé vált a téli szabadság mindennapjainak.

A síelés fantasztikus volt. Tíz év után idén először csatoltam fel megint külföldön, igazi hegyen (a szakirodalom szerint a hegy 500 méter felett értendő) és talán mondanom sem kell, hogy a "pálya ördöge vagyok" érzés helyett az "igenn, lejöttem a hegyrőőőől" érzés határozta meg a napjaimat. Mégis, minden egyes menet után legalább annyira jól éreztem magam, mintha a szuperóriás-műlesiklás győzteseként értem volna le a völgybe. Hálás vagyok a kreischbergi kék és piros pályáknak (na meg persze az időnként hűségesen beváró páromnak), hogy egy apró malőrtől eltekintve úgy fogadtak be engem is, mint akármelyik profi carvingost. Hogy az apró malőr hány km/órával érkezett felém, azt nem tudom pontosan, mindenesetre tény, hogy egy kiterjedt és két kisebb zöld folt, egy versenyzősre görbült bot, egy szakadt nadrág és egy nagy "Schuldigung... nichts passsiert?" maradt utána. Szerencsére sokkal kevésbé volt fájdalmas a találkozás, mint amennyi színfoltot és járulékos nyomot az osztrák hölgy hagyott maga után.

Kapcsolódó kép

Szenzációs vendáglátóinknak hála valódi, alpesi pihenésben volt részünk, hiszen az egésznapos síelés és a nagyon finom vacsora után kilenc-tíz órákat aludtunk minden nap. Hiába, a hegyi levegő semmihez sem fogható. Számtalan élménnyel gazdagodtunk a síelés során, a felvonóban unokájával szelfiző nagymamától kezdve a sípályán leszálló helikopteren át a magyarokkal tömött kreischbergi hüttékig.

 

Élmények, tanulságok:

Az első nap egy-két órát síelni, ismerkedni a pályákkal nagyon jó dolog.

A két-hároméves kisgyerek nem tud egyedül ki-beszállni a felvonóba/ból, hiába hiszi a nagyon kedves, tökéletesre sminkelt nagymamája.

Ha nem tudod, hogy éppen fekete pályán jössz le, könnyen elfelejthetsz aggódni miatta.

A csákányos felvonó páros használata felnőttként is ugyanolyan reménytelen vállalkozás, mint gyerekkorban.

Ha a nap nagy részét hüttében töltöd, ugyanolyan gyönyörű a hajad a sisak levétele után is, mint amikor reggel felvetted. Relatíve rossz hír, hogy aki sokat síel, annak inkább egy csapzott kiskutyára hasonlít.

Síelés alatt nem tudsz elég zsebkendőt és csokit magadnál tartani.

Nincs édesebb a síelni tanuló ovisoknál, egyszer nekem is lesz :)

 

Fotó: snow-forecast.com