Főnököm. Utazótársam. Gasztrokritikusom. Edzőpartnerem. Alvásterapeutám. Kisfiam.

Marci és más

Vissza a munkába

Babavárás, 19. hét

2018. január 17. - Finy Krisztina

Az itthon töltött két hónap alatt nagyon vártam már, hogy eljöjjön az a nap, amikor visszamehetek dolgozni. Ha az ember elfoglalt és fáradt, akkor alig várja, hogy végre semmit ne keljen csinálnia, sokáig aludhasson és magának oszthassa be az idejét. Viszont ha minden nap ugyanazzal telik, ha a kisbabád létezésére még csak az ultrahang vizsgálatok jelentenek egyértelmű bizonyítékot, hiszen még alig nőtt meg a hasad és a mozgását se érzed még, akkor nehezen telnek a pihenéssel töltött percek.

Szóval alig vártam már, hogy végre megint minden reggel korán keljek, utcai ruhát vegyek fel és sminkeljek, feladatokat kapjak és oldjak meg. Kicsit azért izgultam, majdnem olyan volt a hétfő, mint az első nap az iskolában, de mindenki nagyon örült nekem és hamar sikerült visszarázódni a dolgos hétköznapokba. BélaLujza egész héten nagyon jól viselkedett, minden délután szorgalmasan kalimpált, hogy jelezze: ő is itt van, az ebéd finom volt, és tetszik neki ez a munka-dolog. Nap végére általában elfáradok, főleg ha hosszabb ideig maradok bent az irodában, de egy kiadós alvással sikerül kompenzálni a túlórát is. Majd meglátjuk, hogy bírom, BélaLujzának mennyire kényelmes, egyelőre jól esik a pörgés. Az azért továbbra sem kérdés, hogy ki az első.

Most már van akkora pocakom, hogy az idegenek is észreveszik, és a legtöbb ember nagyon pozitívan reagál. Főleg a negyven feletti nők érzékenyülnek el teljesen, nagy részükből rögtön előhozza a nagymama-ösztönt a babavárás híre.  Az étvágyam teljesen visszajött, sőt elkezdtem hízni, ezért ha eszembe jut, megpróbálok odafigyelni a cukorra, hogy az egy hónap múlva a terheléses vizsgálaton jó eredmény szülessen, és ne ítéljenek diétára.

A kisbabánknak már nő a haja és gyorsan fejlődik az agya, és egyre többet érzékel a külvilágból, ezért esténként apa jó kis koncerteket ad a pocakomnak, amiknek általában az a vége, hogy én nevetek, ő teljesen feldobódik, BélaLujza meg feltehetően jól szórakozik rajtunk, pedig messze van még a kamaszkora. Továbbra is esténként a legaktívabb, és néha elgondolkozom, hogy mikor alszik, hiszen szinte egész nap érezni már a mozgását. Nagyon jó érzés! Valószínűleg ennél már csak az lesz jobb, amikor végre a kezemben tarthatom és ott fog kalimpálni