Elképzelni sem tudtam, milyen lesz, ha BélaLujza egyszer megmozdul. Egyáltalán fel fogom ismerni, hogy ez a valami az a valami? Mindenhol azt olvastam, hogy az első gyereket általában a huszadik hét környékén kezdi el érezni a kismama, vannak akik még később. Pedig nagyon vártam már, hogy milyen lehet végre érezni is, amit eddig csak az ultrahangokon láthattam: a pocakomban gyerek mozog, méghozzá nem is keveset.
Balatonon voltunk. Hétfő este volt, strandolás és hatalmas ebéd után, degeszre ettem magam a kedvenc éttermünkben, utána még sétáltunk kicsit a mólón, de még otthon is nagyon nagynak éreztem a hasamat (ami egyébként még mindig nézhető fánk-pocaknak is). Pár perce feküdhettem az ágyon nyugodtan, egyenletesen lélegezve, nem kapkodó pulzussal. És akkor megmozdult. Jóval a köldököm alatt, a csípőcsontjaim között éreztem először BélaLujzát. Szinte el sem hittem, csak figyeltem tovább csendben, odatettem a kezem, aztán lepisszegtem szegény apát, hogy tudjak koncentrálni, majd az ő kezét tettem a hasamra. Fantasztikus volt. Hátborzongató és gyönyörű. Nem voltam még biztos benne, hogy a kisbabámat érzem, gyorsan számba vettem minden egyéb lehetőséget is. de a gyomrom és a beleim nyugalomban voltak, a szívdobogásom pedig gyorsabb volt ennél a mozgásnál.
Másnap este aztán megint bejelentkezett, és onnantól kezdve egyre gyakrabban éreztem, és pár nap múlva már biztos voltam benne, hogy ő az. Ha én is mozgok, akkor persze nem tudom észlelni, de amint leülök vagy lefekszem, BélaLujza rövid időn belül elkezd életjelet adni magáról. Most már azt is látom, hogy dudorodik a hasam, és odáig jutottunk, hogy apa akkor is érzi a cirkálását, ha én belülről nem veszem észre. Először még nem hittem neki, aztán egy este pont ott kezdett el rugdalni, ahol pár perccel azelőtt apa is érezte. Vagy telepátia, vagy apa keze érzékenyebb, mint az enyém, de mindig pontosan meg tudja mondani, a hasam melyik felén tanyázik a gyerekünk. Szerencsések vagyunk, hogy ilyen hamar kapcsolatot tudtunk kialakítani vele mindketten.
Elsőgyerekes anyukaként hatalmas megkönnyebbülés, hogy érzem mozogni. Pár óránként biztosan bejelentkezik, és akkor tudom, hogy minden rendben van. Bár még nem láthatom öt hónapig, azért kezdünk egyre jobban megismerkedni. Az a láthatatlan kapocs, ami a kezdetektől összeköt minket és erősödik, erőt ad mindenhez. A reggeli hányáshoz, ami sajnos még mindig nem múlt el, bár már ritkábban jelentkezik, a gyomorégéshez, a gyakori pisiléshez és a fájó farokcsonthoz is. Egyszerűen minden megéri.
